2011. április 12., kedd

Tojásfestés lila-hagymával

Nem minden évben szoktam tojást festeni, de amikor igen, akkor szeretem ezt a technikát alkalmazni. Lila-hagyma héját teszem a vízbe, amiben a tojásokat megfőzöm. Érdemes hagyni, hogy a vízben hűljenek ki a tojások, így szebb színük lesz. Legutóbb egy bevásárlóközpontban vettem pár hagymát, és mellétettem még jó sok lehullott levelet, ami nekik úgyis csak szemét, de súlya alig van. Jó szolgálatot tettek.

Tojásfestés lilahagyma

Anyutól és Mamától tanultam még gyerekkoromban, hogy hogyan lehet harisnyával ráfogatni egy-egy szép levelet, virágot a tojásra, s akkor a mintája megmarad a tojás héján. Régen még szalonna börkével is átfényesítették a kész tojásokat, hogy szépen csillogjanak. Érdemes kipróbálni. :)

2 megjegyzés:

  1. Érdekes, hogy kinek milyen technika jön be. Idén én is próbálkoztam a levélrátétes festéssel, a lilahagyma héjával is, de a levelek elmosódtak, a lilahagyma pedig nekem nagyon halványan fogott. De azért nem adom fel, annyira szép ez a technika is, hogy jövőre újra próbálkozok.

    VálaszTörlés
  2. Ahhoz, hogy ne mosódjanak el a levelek, nagyon erősen rá kell szorítani. Nekem is volt, hogy korábban a levél alá ment kicsit, így elmosódott a minta. De a következő évben próbáltam sokkal jobban rászorítani. Örülök, hogy nem adtad fel! :)
    Próbáld kicsit több lilahagymával esetleg. Én annyit tettem a vízbe, hogy nem is látszódtak ki a tojások, amikor beletettem őket. Jó sötétvörös volt a víz.

    VálaszTörlés