2011. március 25., péntek

Újabb bordó párna

Az úgy kezdődött, hogy Dorka kapott egy varrógépet. Valami egyszerűt, de mégis újat szerettem volna kipróbálni vele, ami persze illeszkedik két korábbi párnánkhoz (a szívecskéshez és a szétvágott fakunyhóshoz).

Lerajzoltam neki mire gondoltam, egyből átlátta a helyzetet, hogy hogyan lesz a csíkokból háromszög, és aztán ha összeforgatjuk melyik szín hova kerül... Később megtudtam ő is szereti a matekot. Rögtön gondoltam. :)
párna, pillow

Szóval összevarrtunk egymáshoz illő csíkokat, majd négy háromszöget vágtunk belőle. Ekkor jól jött volna egy négyzet alakú vonalzó, de azért a téglalap alakúval is megoldható, csak az elején forgattuk kicsit, hogy hogyan is a legjobb. Végül összeforgattuk a háromszögeket, kicsit hímezgettem rá, és az eredmény ilyen lett:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése